Szerkesztői előszó

A trauma szó csakis alakzatként kerülhet át olyan tudományterületekre, mint az irodalomtudomány vagy a kultúratudomány. Sőt, a terminust a baleseti sebészettől kölcsönző pszichológia és pszichoanalízis is alakzatokban tudja a saját traumafogalmát meghatározni. A pszichopatológiából vett ismérvek szerint a poszttraumás stressz-zavar (PTSD) egyik jellemzője az elfojtás, mely könnyen párhuzamba állítható a kihagyás alakzatával, egy másik szimptóma, az ismétlés(kényszer) pedig az egyik legalapvetőbb retorikai megoldások közé tartozik. A megfeleltetések sorát lehetne folytatni, de kétségkívül félrevezető következtetésekre is vezethetnek, mint ahogyan a traumadiskurzus nyitányakor, a kilencvenes évek elején a „dekonstruktív” traumaelmélet valóban elkövetett efféle következetlenségeket. Az immár két évtizedre visszatekintő interdiszciplináris bölcsészettudományi irányzat sikere viszont abban is mérhető, hogy viszonylag hamar, egy évtizeden belül megszülettek az ezekre a hibákra rávilágító kritikák is. Ezért tartottuk fontosnak, hogy a traumaelméletet elemzésekben alkalmazó tanulmányokat több, elméleti reflexiókat tárgyaló írás is megelőzze.