Panaszkultúra és önrendelkezési törekvések : A magyar ügyvédség autonómiájának dualizmus kori lehetőségei és korlátai

A dualizmus kori Magyarországon az igazságügy és a közigazgatás szétválasztásának és modernizálásának szellemiségével egyetemben került sor a bírói és az ügyvédi karok modern alapokon való megszervezésére. Az 1870-es években széles körű önrendelkezést, kamarai rendszert elnyerő ügyvédség mindazonáltal kevéssé volt megelégedve a rá ruházott jogkörökkel, így a korszak jogi szaksajtóját felhasználva a reformok sürgetését, a rendtartás átalakítását folyamatosan napirenden tartották. Az ügyvédség egy része sérelmesnek találta a jogorvoslati fórum, de gyakran még az ügyvédi fegyelmi bíróságok működését is. A jogi sajtó hasábjain felélénkülő panaszkultúra azonban kevésbé a tájékoztatást vagy az erkölcsi normák közvetítését szolgálta, sokkal inkább az autonómia kibővítésének érveléséhez kívánt hozzájárulni. Az önrendelkezés működésének és az etikai kódex gyakorlati érvényesítésének vizsgálata ugyanis arra enged következtetni, hogy az ügyvédség tevékenyen élt a ráruházott feladatkörökkel, és sikerrel alakította ki azokat a mechanizmusokat, melyek érvényre juttatták a paragrafusokba csak áttételesen belefoglalt célkitűzéseket.