Életünk a Kínai Szobában I.

Míg a múlt század végén az információtechnológiai kutatások lényegében optimista, építő munkát jelentettek, és az úttörő kutatók számára egy alapvetően pozitív cyberjövő képe sejlett fel, ahol a technológia elsősorban az információ- és tudáshozzáférést segíti, addig a 21. század embere számára Searle „Kínai Szoba” argumentuma lassan oly módon lesz a mindennapok valósága, hogy a bennünket körülvevő cybervilágban elveszítjük a kontrollt a bemenet és/vagy a kimenet vagy az információ, a tartalom, sőt, néha éppen a saját privát szféránk felett. Jelen tanulmány első fele a gyűlölet különböző formáinak online térben való megjelenését elemzi. A szerző a koreai popzene világában történt „Jung Joon-yung-botrány” esetén keresztül tárgyalja a virtuális megszégyenítés (online shaming) néhány formáját a virtuális kukkolástól (cyber-stalking) a titokban készített pornográf felvételek (nonconsensual pornography) megosztásán át a nyílt online gyalázkodásig (cyber-pillory). A dolgozat második része a baudrillard-i szimulakrum-fogalom segítségével a virtuális szerelem egyes megnyilvánulási formáit elemzi a koreai sztárok elvadult rajongóinak (sasaeng) esetétől a robotok és más képzetes hősök iránt érzett szerelemig. A virtuális valóság nem pusztán egyszerűbbé teszi a különböző emberi érzelmek kifejezését azáltal, hogy a valós kommunikációt körülményessé tevő tényezők egy részétől, például az önreflexiótól megszabadulunk, ám egyúttal le is egyszerűsíti mondanivalónkat („nem tetszik” – „imádom”), s ezzel tulajdonképpen magára a gondolkodásunkra is visszahat. Más emberré válunk azáltal, hogy olyan dolgokat is megteszünk a virtuális térben, amit a valóságban nem tennénk. A szimulakrum problémája a „Nem vagyok robot”, az „Ember vagy te is?” és a „W” című koreai sorozatokon keresztül kerül bemutatásra, s az elemzés végén az emberi tudat digitálisan örökéletűvé tételének etikai problémáiról is szó esik.