Hannah Arendt Platónról és a politikai filozófia hagyományáról

A II. világháború után a liberális demokráciák történelmi összeomlása és a totalitárius rendszerek felemelkedése miatt új utakat és fogalmakat kellett keresni a politika értelmének újragondolásához. Az új jelenségeket már nem lehetett megragadni és leírni a hagyomány kategóriáival, ez azonban nem jelentette azt, hogy le lehetne mondani annak tanulmányozásáról. Az újragondolásnak számos irányzata volt, amelyek közül az egyik legmarkánsabb és legnagyobb hatású az, amelyet az egykori német emigránsok fémjeleztek. Gondolkodásukat alapvetően meghatározta, hogy a totalitárius rendszereket – legalábbis részben – a modern politikai filozófia következményének tekintették, ezért a politikáról való gondolkodás eredendőbb, antik gyökereihez tértek vissza. Hannah Arendtet általában neoarisztoteliánus gondolkodónak tekintik, de gondolkodásában Platón, még ha negatív értelemben is, de legalább olyan fontos szerepet játszott. Arendt Platón gondolkodásában vélte felfedezni azoknak a jelenségeknek az eredetét, amelyek a fi lozófi át a polisszal és a politikával szemben ellenségessé tették, és ezzel annak egész hagyományát meghatározták.