„Egészen uj csődosztályzati projectum”

Az 1848-49. évi szabadságharc bukása után a neoabszolutizmus jelentősen átalakította a magyar jogrendszert, mivel az Osztrák Császárság jogi egységesítése céljából az osztrák törvénykönyvek bevezetésére került sor. Ferenc József az Októberi Diploma kiadásával enyhített a korábbi abszolút kormányzati felfogáson, valamint visszaállította az 1847 előtti magyar közigazgatási és törvénykezési szervezetet. Ennek keresztülvitelével az újonnan kinevezett országbírót, gr. Apponyi Györgyöt bízta meg, aki ebből a célból egy tanácskozást hívott össze. Ez a gyűlés a magyar történetírásba Országbírói Értekezlet néven vonult be, amely rendelkezett a magyar bíróságokon alkalmazandó joganyagról. Jelen tanulmányban ezen tanácskozás csődjogra gyakorolt hatását vizsgálom, amelynek keretében bemutatom az Országbírói Értekezlet e jogterületre vonatkozó rendelkezéseit és a gyűlésen készült jegyzőkönyv alapján a szabályozás „mozgatórugóit”. Az osztrák ideiglenes csődrendtartás helyett ugyanis ismételten hatályba léptették az első magyar csődtörvényt, az 1840:22. tc.-et. A szakirodalomban ennek kapcsán jellemzően csupán az jelenik meg, hogy az Országbírói Értekezlet a polgári korszak változásaihoz idomította a törvénycikk anyagi és alaki szabályait. A tanácskozás résztvevői által kifejtett álláspontok és levéltári források ismertetésével szemléltetem, hogy a módosítások ennél komolyabb változásokat generáltak. Emellett a csődönkívüli kényszeregyezség első magyarországi megjelenése is a neoabszolutizmus korszakához kapcsolódott, amelyre szintén reagált a magyar jogtudomány színe-javát felvonultató értekezlet.