A MINDENNAPI ÉLET KRITIKÁJA

Bori Imre a hatvanas évek közepén a szociográfiában a magyar próza reneszánszának lehetőségét látta. Ez a reneszánsz akkor nem érkezett el, ám a szociografikus ihletésű művek vagy a szociográfiák a hetvenes évektől erőteljes hatást gyakoroltak az irodalomra, és jellemzően ellenzéki műfajként a politikára is. Napjainkban ismét azt figyelhetjük meg, hogy egyre több olyan irodalmi mű születik, melyek kapcsán a kritikusok (új)realizmusról beszélnek. Több kérdés is felvetődik ezzel kapcsolatban. Egyrészt az, hogy minek köszönhető ez az új hullám, milyen esztétikai minőséget jelent, és – Borihoz kapcsolódva – az, hogy a szociográfiai elemek erőteljes jelenléte a kortárs irodalomban vajon most elhozza-e a próza reneszánszát. A tanulmány ezeknek a problémáknak a végiggondolására vállalkozik.