KRISZTUS ÉS MÁRIA MENNYBEMENETELE

A tanulmány Bori Imre nagy hatású, A látomások költészete című Weöres-tanulmányához kötődik, de természetesen a kortárs Weöres-szakirodalomra is épít. A Mária mennybe- menetele című versről Bori Imre még a Tizenegy szimfónia című kötet megjelenése előtt megállapította, hogy „az egybejátszások nagy verse ez: a »Mária-képzet« vonatkozásai egy szimfónia tételeinek módján s ellenpontjaival bontakoznak ki” (Bori 1965, 59). A tanulmány Weöres sokrétű és több hagyományt magába olvasztó költeményének görög‒latin intertextusai közül tár föl néhányat, az ókortól a középkorig (pl. Homérosz, Szent Hildegárd). A szövegkapcsolatok felmutatása nem öncélú, hanem a műértelmezés határainak kitágítását célozza. Az elemzés egyik lényegi része Kürénéi Szünésziosz húsvéti éneke, melyet Weöres fordított, s mely motivikus és szövegszerű kapcsolatban is van a Mária mennybemenetelével. Weöresnél, ahogy Bartal Mária is megállapítja, Mária és Krisztus személyének egymásra montírozásáról van szó: az ő szövegében Mária úgy megy föl a mennybe, mint Szünésziosznál Krisztus, a fénytelen mélyből indul, s onnan kerül a bolygók szférájába. Az anya és fia azonosítása azzal a püthagoreus szemlélettel is összhangban van, mely szerint a sírfeliratokon a női nemeket hímneműre változtatták, hogy a lélek neme megfeleljen az istenség nemének. Előfordul, hogy Weöres a hasonló szóválasztással szorosabbra fűzi a két vers közötti viszonyt, a Szünésziosz-fordításban pl. a mennybe menő Krisztus lába elé fényszőnyeg borul („s a Titán szőnyegként / leborítja tüzes haját”), Weöres versében pedig az angyalszárnyak borulnak szőnyegként Mária útjára. A két szöveg tudatos összekapcsolását az alapján is feltételezhetjük, hogy a görögben nincs szó szőnyegről.