Menedék, mobilitási ösvény? A közfoglalkoztatás női mikrovilágai

Tanulmányom egy egyházi karitatív szervezet és az általa alapított egyházi óvodában dolgozó közfoglalkoztatott nők perspektívájából vizsgálja a közfoglalkoztatás élettörténeti szerepét és jelentéseit. A szegények megsegítésének keresztény imperatívusza alapján működő szervezet és a helyi cigánymisszióból kinőtt intézmény olyan kutatási és elemzési keretet jelentenek, amelyben kirajzolódik a közfoglalkoztatottak bizonytalan és sérülékeny helyzete, valamint a közfoglalkoztatáshoz kötődő személyes kapcsolatok és elismerési viszonyok összefüggése. A két intézmény olyan viszonyok rendszerét teremti meg, amely a (relatív) biztonság, az otthonosság, a megbecsültség és az önbecsülés érzését nyújtja a közfoglalkoztatottak számára, ugyanakkor el is fedi e viszonyok aszimmetrikus jellegét. A közfoglalkoztatott nők történeteiben meghatározó a segítés, a jót tevés mint érték és gyakorlat, amely a szervezet küldetésével való azonosulásból fakad és/vagy a karitatív szervezet és az óvoda vezetőjétől kapott személyes támogatást jelenti. Saját életútjuk és aktuális helyzetük értelmezése az asszonyokat szimbolikus határmegvonásra készteti a különböző közfoglalkoztatási formák és a bizonytalan, sérülékeny pozíciók között, amelynek tétje viszonylag kedvezőbb pozíciójuk hangsúlyozása és önbecsülésük, méltóságuk, integritásuk megőrzése.