A magyarországi határkutatás három évtizede. Szakirodalmi áttekintés

Az 1980-as évek végétől a határok kutatása mind a magyar, mind a nyugati (nyugat-európai és észak-amerikai) területi kutatások jelentős vizsgálati területe lett. Ugyanakkor magyar szempontból számos térségi sajátosság emelhető ki, amely megkülönbözteti az itteni tudományos termést az angolszász dominanciájú nyugati szakirodalomtól. A tanulmány célja annak feltárása, milyen sajátosságok jellemezték a határkutatások magyar nyelvű szakirodalmát a 19. század végétől napjainkig, különös tekintettel a rendszerváltozás utáni időszakra. Ennek keretében bemutatom, hogyan vált az országhatár a társadalomföldrajz, illetve más rokon diszciplínák számára releváns kutatási problémává. A határt olyan társadalmi konstrukcióként azonosítom, ahol a külső, földrajzi térbeli közelség a belső, társadalmi térben bizonyos mértékű eltávolodottsággal párosul. Ezen alapproblémán túlmenően más, aktuális szempontok is meghatározók voltak a határkutatás egyes korszakaiban. A tanulmány áttekinti a határkutatás kezdetei óta a különböző korszakok főbb kérdéseit, problémáit, összekötve mindezt a tematikai és módszertani hangsúlyokkal. A tanulmány ezután a közelmúlt nemzetközi és magyar tudományos eredményeinek összehasonlíthatóvá tétele érdekében főbb irányzatok szerint csoportosítja a szakirodalmat. Henk van Houtum hármas felosztásának a magyar nyelvű szakirodalomra alkalmazásával, valamint egyéb források feldolgozásával a tanulmány következtetése, hogy a magyar határkutatás alapvetően a nyugatit követi, ám mindezt jelentős időbeli késéssel teszi. Ugyanakkor a legújabb időszakok hazai kutatásai mögül hiányzik a politikai földrajz elméleti háttere, s a vizsgálatok sok esetben nem is a határt kutatják, hanem bizonyos tematikákat a határ mentén. Ezért a jövőben jobban kellene támaszkodni a múlt magyar, valamint napjaink nemzetközi politikai földrajzi tudáskészletére.