A szegénység és depriváció a magyar településállományban az ezredfordulót követően – avagy kísérlet a települési deprivációs index létrehozására

A szegénységgel kapcsolatos kérdésekkel hagyományosan a szociológia foglalkozik, de a területfejlesztés, illetve tágabban a fejlesztéspolitika is érintett a kérdésben. A szegénység területi dimenziójának megragadása bár mindkét megközelítésben megjelenik, mégsem alkot koherens kutatási fókuszt. Jelen írás célja, hogy e hiányosság pótlására tegyen kísérletet és egyszerre érvényesítse ezt a két megközelítésmódot. A szegénység területi dimenziójának feltárásakor a szegénységet Townsend nyomán több dimenzióban megnyilvánuló erőforrás-, illetve lehetőséghiányként (depriváció) értelmezem, amely meggátolja a társadalomban elfogadott, megszokott életkörülmények elérését. A lakhatás, a képzettségi színvonal, a munkaerő-piaci részvétel, a jövedelmi viszonyok és a demográfiai jellemzők megragadására sztenderdizált mutatókat készítettem, amelyből főkomponens-analízis révén egyetlen deprivációs indexet képeztem. Ez a települési deprivációs index világosan kirajzolja az ország klasszikus fejlettségi térrendjét: a nagyvárosok és azok szűkebb-tágabb agglomerációi jelentik az ország kedvező helyzetű pólusait, amelyektől távolodva a több dimenzióban megtapasztalható hátrányos helyzet – szegénység – egyre meghatározóbbá válik. Összességében ez a települési deprivációs index nyilvánvaló hiányosságai ellenére a szakmai felhasználók számára alkalmas vonatkoztatási pontot jelenthet, amikor deprivációval, szegénységgel kapcsolatban kell forráselosztási döntéseket hozni, vagy éppen valamilyen társadalmi jelenség vizsgálatához keresnek alkalmas társadalmi háttérváltozót.