A földrajz térszemléletének hullámai

A tanulmányban nyomon követtük a földrajzi térkoncepciók filozófiába visszanyúló szálait, különösen rámutatva azokra a téves interpretációkra (különösen Wolff és Hettner), amelyek során az abszolút térfogalom domináns pozicióba került. Érdekes módon ezen téves interpretációk csupán a modern geográfia utolsó két évtizedében tudatosultak erőteljesen, elsősorban a kritikai geográfia és az „új geográfiák" (modern kulturális geográfia és modern regionális geográfia) hatására. Bizonyos szociális elméletekre támaszkodva (marxizmus, Giddens integratív elmélete) az abszolút álláspont a földrajzi térről erősen relativizálódott: a tér médiuma és ugyanakkor terméke a cselekvésnek és a társadalmi kapcsolatoknak. Ez a dualista tér–idő strukturálás annyira összefogja a szociális és térstruktúrákat, hogy az utóbbiak a társadalmi kapcsolatok és struktúrák anyagi formái lesznek. Ennek megfelelően a társadalom a térben válik konkrétummá, a tér maga pedig egy ideológiai és politikai létesítmény. Meg kell jegyeznünk, hogy az objektivitást nem lehet érvényesíteni a tér problémáiban, a tér még mindig szubjektív fogalom marad. Lényeges különbséget kell tennünk a társadalom térkonstrukciói és a természet térkonstrukciói között. Míg az első szubjektumcentrikus és egy társadalomcentrikus geográfia kutatási tárgyát képezheti, addig a második objektumcentrikus és elsősorban a mennyiségi, „erős tudományok", azaz a természettudományok keretében releváns kutatási tárgy. Az abszolút tér kompetenciái az anyagi világban találhatók, míg a térbeliség a tudat vagy az interszubjektíven létrejött társadalmi világ egyik tartozéka.