A közgazdaságtan viszonya a természetes világhoz a XXI. században

A klímaváltozás problémájának globális felismerését az 1987-es Brundtland-jelentéstől szokás datálni. Azóta eltelt három évtized, de a közgazdaságtanban mintha még mindig egy elkülönült szegmens lenne azon tanulmányok köre, amely a globális felmelegedés hosszú távú kihívásaival és hatásaival foglalkozik, miközben mintha a növekedési modellek nem igazán integrálták volna azt a korlátot az újkeynesi modellekbe, hogy az erőforrások végesek. Sőt, még távolabb áll a fősodor attól, hogy a modellek tudomást vegyenek arról, hogy maga a természeti környezet és az éghajlat terhelhetősége véges, és rongálódása visszafordíthatatlan folyamatokhoz vezethet emberi léptékben mért időtávlatokban. A következő cikk arra vállalkozik, hogy a klímaváltozás példáján keresztül megvizsgálja, meddig jutott az uralkodó közgazdaságtan a természeti környezet korlátosságának figyelembevételében, és milyen irányok nyíltak meg arra, hogy még hatékonyabban integrálja az éghajlati problémát a modellekbe.