Adaptációs stratégiák a felsőoktatásban

A tanulmány a COVID-19 világjárvány következtében megváltozottfelsőoktatási körülményekhez való alkalmazkodás egy Magyarországon kevésséismert komplex eszközét mutatja be, amely túlmutat a hagyományos válság- ésváltozásmenedzsment-megoldásokon, a távolléti oktatás pedagógiaimegfontolásain és technológiai támogatásán egyaránt. Az eszköz egykivételesen szűk határidővel létrehozott, mégis a teljes oktatói körtlefedő mentorrendszer, amely a tudás és készség figyelembevételévelkialakított szakmai komplementer mentori kapcsolatokra épül. A tanulmánybemutatja a rendszer bevezetésének hátterét, a bevezetés folyamatát ésrészleges eredményeit. Az eredményesség teljes feltárása és a jövőbenikorrekciók, fejlesztési irányok meghatározása érdekében részben ismerteti amegvalósult pilot kutatás és a jelenleg is folyamatban lévő átfogó kutatás(előzetes) eredményeit is. A bevezetés legfőbb tanulsága, hogy ahagyományostól eltérő, nem hierarchikus szervezeti struktúra, a készség- ésszakterület-alapú szervezési elv fokozta a korábban alá-fölérendeltségiviszonyban álló (pl. témavezető-témavezetett) személyek közötti bizalmikapcsolatot és a kollegialitást, ami kitágította a tanulási folyamatotserkentő reflektív teret (Higgins és Kram, 2007), és utat nyitott atudásmegosztási folyamatok szervezetbe ágyazott újjá-, illetveátalakulásának. Mindez alkalmat ad arra is, hogy a felsőoktatás (illetve akonkrét intézmény) önreflektíven viszonyuljon a távolléti oktatáshoz, ésennek hatására szélesebb spektrumú intézményfejlesztési célokat iskijelöljön, a mentorrendszert minőségtámogató funkcióként értelmezze a kariminőségirányítási rendszer egyik pillérjeként.