Sztoikus-e az Iskola végső üzenete?

A dolgozat elsősorban nem új összefüggések feltárására vállalkozik, hanem egy olyan könyv, az Ottlik-veduta néhány tézisének felidézésére és alátámasztására, amely az elmúlt húsz év Ottlik-olvasásának legjelentősebb teljesítménye, s melynek felfedezései, igazságai nem kellőképpen terjedtek el az Ottlik-filológiában, -recepcióban, illetve az Iskola a határon középiskolai tanításában. A Jakus–Hévizi-hipotézis lényege, hogy az Iskola távolról sem olyan megnyugtató könyv, mint azt a recepció fővonala gondolja, hogy nem (elsősorban) a sztoikus belső szabadság kiépüléséről szóló példázat. Hogy Bébé a regény elején elhangzó agyonidézett meditációját a tőkesúlyról, a néma összetartozásról nem szabad névértéken venni. Hogy az Iskola inkább kérdező, mint válaszoló regény. Bébé belső szabadságról szóló „áriái” valójában Szeredy azon kérdése előli kitérések, hogy maradjon-e Magdával, a szeretőjével, vagy térjen vissza a feleségéhez, azaz a létezése gyermekkori alaprétege és a jelene közötti kapcsolatot élje-e meg, vagy visszatérjen felnőtt mindennapi életéhez. Hévizi álláspontja az, hogy a regény három főszereplője Medve kéziratában keresi a választ és önmagát. A kérdés az, hogy a gyermekkor utáni évek s bennük az iskolaévek felesleges viszontagságok voltak-e, vagy az iskolaévek adják személyiségük tőkesúlyát, alaprétegét. A szerzők szerint Medve az 1956-os forradalom élményének hatására írja át kézirata és iskolai élete bizonyos eseményeit, értékeléseit. Talán 56 után nem gondolja már, hogy az emberi társadalom finom szabályainak sakktábláját nem szabad fölborítani. A valóság megváltoztathatatlanságát már nem fogadja el sztoikus módon. A dolgozat szövegrészek elemzésével, felidézésével igyekszik a Jakus–Hévizi-féle értelmezés alátámasztására.