Test és hatalom viszonya az Iskola a határonban

Ottlik Géza prózája meglehetősen érzéki, számos írásában kerül középpontba a testi érzetek uralkodó szerepe. Az Iskola a határon a testben levés és a belső szabadság összeegyeztethetőségéről is szól: azokról a szorongatottságokról és szűkölésekről, ahol a test leválni látszik a benne rejlő lélek egységéről, azokról a kegyelmi pillanatokról, ahol bizonyos testtechnikák mentén visszatalál önmagához az ember. Az Iskola testpoétikai értelmezését Sári B. László a homoszociális viszonyokat középpontba helyező tanulmánya kezdte meg, ugyanakkor számos aspektus még körvonalazásra vár. Jelen tanulmány Foucault biopolitika-fogalma mentén igyekszik kibontani a katonai alreál nevelési, „betörési” stratégiáit, majd ezzel szemben felmutatni azokat az egyéni gesztusokat és gyakorlatokat, amelyek az uniformizált és idomított testben is meg tudják őrizni az individuumot. A „testtechnika” kifejezést Marcel Mauss és Erhard Schüttpelz írásai nyomán értelmezem, olyan közösségi vagy egyéni gyakorlatokat értve alatta, mint a vezényszóra vigyázzba állás vagy a Medve-sapó jellegzetes viselése. A testek azonban, ahogy arra a fenomenológusok is felhívták a figyelmünket, nem csupán érzékelhető cselekvőként vannak jelen, de a (jelen esetben a regényfikcióban megszülető) valóságot percepcionáló és közvetítő egységekként is – ennek megfelelően nem csupán a növendékek mozdulatai, tettei és önreflektív testreprezentációi érdemesek megfigyelésre, de érzeteik, a világra vetülő tekintetük és valóságértelmezésük is.