Történelemtankönyvek a budapesti fiú-középiskolákban Klebelsberg Kuno minisztersége idején

A hazai történelemtankönyv-történeti kutatások kezdete – amint az a tantárgy-didaktikusok és neveléstörténészek számára nem ismeretlen – Unger Mátyás 1976-ban megjelent, a dualizmus korától 1945-ig terjedő tankönyvtörténeti szintéziséhez kapcsolódik. A témával foglalkozó nagyobb lélegzetű szakmunkák napjainkig – Ungert viszonyítási pontnak tekintve – elsősorban a korabeli tankönyvszerzők tankönyvi interpretációs módjain keresztül vizsgálják például a tankönyveket, az azokra ható oktatáspolitikai és szakmetodikai impulzusokat, a tankönyvkiadói hátteret (Albert, 2006; Gőzsy & Dévényi, 2011; Katona, 2010). A klebelsbergi időszakra vonatkozó tankönyvtörténeti tényanyagról, annak hátteréről és az összefüggésrendszerről – az eddigi szakmunkáknak köszönhetően is (Albert, 2006; Gőzsy & Dévényi, 2011; Katona, 2010; Unger, 1976) – már meglehetősen sok ismeret felhalmozódott. Tudjuk, hogy öt kiadó (Királyi Magyar Egyetemi Nyomda, Athenaeum, Szent István Társulat, Lampel, Franklin) hat teljes tankönyvsorozattal jelentkezett a korabeli tankönyvpiacon. Ismert, hogy a kultusztárca a Királyi Magyar Egyetemi Nyomdát és Domanovszky Sándor tankönyveit (1926, 1927, 1928, 1929, 1930, 1931) igyekezett monopolhelyzetbe juttatni az egyre inkább bürokratizált, árszabályozott tankönyvpiacon. Egyrészt a Hivatalos Közlöny korabeli hirdetései azt igazolják, hogy a többi kiadóval szemben a Királyi Magyar Egyetemi Nyomda nagyobb gazdasági erőt képviselt (Albert, 2006, p. 27–32), Domanovszky pedig – és ezt az Országos Közoktatási Tanács korabeli jegyzőkönyve tanúsítja – aktív szerepet játszott az 1924-es középiskolai történelemtanterv kidolgozásában. Ismerte korának nemzetközi tanterveit és tankönyveit, a kultusztárca megbízásából állandó résztvevője volt a történészkonferenciák hazai delegációjának. Domanovszky Sándor az 1920-as években mindvégig élvezte Klebelsberg Kuno bizalmát.