Bocatius orvosi tárgyú versei

DOI: 10.1556/650.2016.HO2556 Bocatius János vagy pontosabban Johannes Bock, latinos nevén Johannes Bocatius (Vetschau, Németország, 1569 – Uherský Brod, Csehország, 1621) jelentős – szorb nemzetiségű – humanista költő, diplomata és pedagógus volt. 1590től kezdve ÉszakMagyarországon mint az eperjesi városi iskola rektora, majd 1603 és 1604 közt mint kassai városi főbíró tevékenykedett. 1596ban II. Rudolf (1552–1612) németrómai császár és magyar ki rály „poeta laureatus Caesareus” (császári koszorús költő) címmel tüntette ki, majd 1598ban magyar nemességet is adományozott neki. Bocskai István (1557–1606), a Habsburgellenes felkelést vezető erdélyi fejedelem utóbb diplomáciai megbízatással küldte Németországba a protestáns fejedelmekhez, ahol a braunschweigi válasz tó letartóztatta és kiszolgáltatta a császárnak. Prágában több évet töltött tömlöcben, 1611ben sikerült meg szöknie. A császári kegyelem elnyerése után visszatért Kassára. Innen hívta meg Bethlen Gábor (1580–1629) erdélyi fejedelem a gyulafehérvári könyvtár élére, s adott neki egyben történetírói megbízást. Bocatius újabb dip lomáciai küldetése során hunyt el a magyar–morva határ „Magyar gázló” (ma: Uherský Brod, Csehország) néven ismert helységében. Johannes Bocatius igen termékeny költő volt [1], aki, egyebek közt, orvosi tárgyú verseket is írt. 1599ben Bártfán (Bardejov) publikálta terjedelmes Hungaridos libri poematum quinque című versgyűjteményét [2]. A gyűjtemény második könyve tartalmazza diszticho nokban írt Laus medicinae (Az orvostudomány dicsére te) című enkómiumát. Ennek teljes címe a következő: „Laus medicinae ex dicto Ecclesiastici 38: Honora medi cum propter necessitatem, quia Dominus eum fecit. Ad Magn[ificum] et Excell[entem] V[irum] D[ominum] Nicolaum de Bucellis, Ital[um], olim Steph[ani] r[egis] Pol[onici] Archiatrum, Med[icinae] Doctorem, Craco viae. (Az orvostudomány dicsérete Sirák 38.1. szerint: „Tiszteld az orvost, mert jó szolgálatot tesz, meg hát az orvos is Isten teremtménye.” A Nagyságos és Kiváló olasz Nicolaus Bucella Úr, István lengyel király egykori főorvosa, krakkói orvosdoktornak ajánlva.) A költemény a medicinát és az orvosokat magasztalja, ám arra is fel hívja a figyelmünket, hogy sorsunk valójában Isten kezé ben van. Az olasz Niccolò Bucella (1520–1599) kiváló orvos volt, Báthory István (1533–1586) korábbi erdélyi feje delem, lengyel király háziorvosaként is működött. Weszprémi szerint Bucella az ősi magyar főnemesi For gách család tagjait is kezelte, márpedig Bocatiust remek kapcsolatok fűzték a családhoz [3]. Az orvostudomány dicséretének ötlete nyilván a neves elődöktől, például Rotterdami Erasmustól (1466–1536) származott, aki Löwenben, 1518ban publikálta saját Encomium medicinaejét [4]. A XVI–XVII. században általában ez a mű szolgált a hasonló tárgyú enkómiumok mintájául, egyebek közt Philippus Melanchton (1497– 1560) számára is, aki két medicinadicséretet is írt Laus artis medicinae, illetve Encomium medicinae címmel [5]. Eobanus Hessus (1488–1540) pedig Erasmus enkó miumát szedte elégikus disztichonokba [6, 7]. Bocatius himnusza, amint az címéből is kitűnik, a bib liai Sirák könyvének 38. fejezetén nyugszik (1–15), amely azt taglalja, miért és miként érdemes orvoshoz fordulni. Ugyanezt az ótestamentumi helyet idézi egyéb ként Erasmus, Hessus vagy Melanchton is a maga művé ben. A szerző az ősi, mitikus orvosokkal, Aszklépiosz fi aival, Podaleiriosszal és Makháónnal kezdi versét, illetve arra a tiszteletre hivatkozik, amelyet az ókoriak az orvo sok és a gyógyszerek iránt tanúsítottak, s aminek a medi cina vélt isteni eredete volt az oka.