English (United Kingdom)

https://curated-unify.zendy.io/wp-json/zendy-region/v1/featured_content/oa?rat=en

https://curated-unify.zendy.io/wp-json/zendy-region/v1/highlighted_journal/

Global: Zendy Plus annual

Presents the access of premium content as premium feature

Premium Content

Presents the keyphrase highlighting as premium feature

Keyphrase Highlighting

Presents the summarisation as premium feature

Summarisation

Insights

Presents the pdf analysis as premium feature

PDF Analysis

Presents the zaia usage as premium feature

ZAIA

Global: Zendy Plus monthly

Global: Zendy Tools annual

Global: Zendy Tools monthly

Global: Zendy Free Plan

A dolgozat tematikája a szabályozás felől halad a jogalkalmazás felé, és három irányból járul hozzá a szabályozással és a jogalkalmazással kapcsolatos ismeretek bővüléséhez. Az elemzések során matematikai (elsősorban játékelméleti) modellek segítségével vonunk le közgazdasági jellegű következtetéseket. Az elméleti áttekintő fejezet után az első két téma (verseny-/szabályozás) hagyományosan közgazdaságtani. Harmadik témánk pedig jó példája a közgazdasági gondolkodás kiterjesztésének a jogalkalmazás területére. Először a versenyszabályozás szükségességével foglalkozunk nemcsak a fogyasztók, hanem az érintett vállalatok szempontjából. A versenyszabályozás célja a versenyellenes magatartás kiszűrése, a tisztességes verseny biztosításán keresztül a piacok hatékonyságának növelése. A kontinentális jogrendszerekben ezt általában versenyhatóságokon keresztül érvényesítik. Működésük eredményét (a hatóságok maguk is) általában a fogyasztói jólét változásán keresztül próbálják kimutatni. Ez a leegyszerűsítő értékelés azt a hamis látszatot kelti, mintha a versenypolitika haszna kizárólag a fogyasztóknál jelentkezne. Mintegy „ellenpéldaként” a disszertációban egy oligopólium vállalataira alkalmazott n-szereplős fogolydilemma modell segítségével mutatjuk meg, hogy meglehetősen általános feltételek teljesülése esetén a piac vállalatainak is érdeke a versenyszabályozás léte. Sőt, profitjuk egy részét feláldozva még finanszírozni is hajlandóak, mert így megfékezhető a nagyobb piaci részesedésért folyó versengés. Az elméletet empirikusan is megvizsgáljuk a brit és a holland versenyhivatal gyakorlata alapján. Az adatok mindkét esetben a szabályozás érdekcsoport-elméletét támasztják alá, és megfelelnek a modellre alapozott várakozásoknak. A szabályozásnak a tisztességes verseny feltételeinek biztosításán túl célja lehet olyan megoldások elősegítése, melyek társadalmi szempontból hasznosak, de piaci körülmények között nem valósulnának meg. Ilyen lehet a dinamikus árazás bevezetése például az árampiacon, ahogy azt az értekezésben részletesen kifejtjük. A differenciált árazás az azt alkalmazó vállalat számára több szempontból is előnyös: javítja a kapacitáskihasználtságot és növeli a profitot az árdiszkrimináció révén. Elemzésünk során megmutatjuk, milyen körülmények között növeli a vállalat nyereségét az egységes árazásról a csúcsidei árazásra való áttérés. Általában kétféle körülmény ösztönözheti a változtatást: (i) a technológia, azaz a magas kapacitás-fenntartási vagy termelési költségek (melyek közül az előbbi igen gyakori az ingadozó keresletű iparágakban) és (ii) a fogyasztók tulajdonságai, azaz a csúcsidőszaki fogyasztás alacsony árrugalmassága. Minél rugalmatlanabbul reagálnak a vásárlók az árváltozásokra, annál jobban tudja ezt a vállalat kihasználni profitja növelése céljából. Ezzel szemben a fogyasztók éppen akkor járnak jól a csúcsidei árazással, ha elég rugalmasan tudnak váltani az időszakok között. A vállalat érdeke tehát többnyire ellentétes a fogyasztók érdekeivel. A dolgozatban különböző modellek segítségével megmutatjuk, a fogyasztók preferenciáinak milyen tulajdonságai (például a helyettesítési rugalmasság milyen mértéke), valamint a termelési technológia milyen jellemzői szükségesek ahhoz, hogy a csúcsidei árazás egyaránt előnyös legyen a vásárlók és a vállalat számára. Amennyiben a kérdéses feltételek fennállnak egy termék vagy szolgáltatás piacán, az árstruktúra megváltoztatása társadalmi szempontból Pareto-javuláshoz vezet. A bíróságok erőforrásainak (időráfordítás, költségek) minimalizálására hüvelykujj-szabályok adnak lehetőséget. A bíróságok elé kerülő ügyekben az önmagában versenykorlátozó jellegű, per se illegálisnak tekinthető ügyek elkülönítése jelentős terhet vett le a bíróságok válláról. A merev szabályok ugyanakkor elriaszthatják a cégeket egyes versenyző magatartásformák vállalásától. A rugalmasabb jogi keretek az ügyek részletekbe menő megítélésére adnak lehetőséget, ezzel szemben csökkenthetik a döntések előreláthatóságát és gyorsaságát, sőt felvetik a bírák felkészültségének kérdését. A helyzet megoldására javaslatok születtek a szakértők gyakoribb alkalmazására, specializált bíróságok alakítására és a bírák közgazdasági képzésére. A szakértők alkalmazása azonban információs problémák megoldását teszi szükségessé. El kell tudni dönteni, ki a szakértő, mikor érdemes a véleményére hagyatkozni, és hogyan választhat egy laikus (például esküdt) több, magát hozzáértőnek valló szakember közül. Az értekezés tárgyalja a szakértőket érintő, információs aszimmetriával terhelt kapcsolatokat, az egészen általánostól a bírósági eljárások során alkalmazott szakértők esetéig. A szakértőkkel kapcsolatban felmerülő egyik fontos kérdés a pártatlanság. A felek által felkért szakértők általában nem tekinthetők pártatlannak, és gyakran előfordul, hogy egy ügyben egymásnak annyira ellentmondó vélemények születnek, hogy a bíróság nem tud dönteni, és a bíró végül az összes szakértői véleményt figyelmen kívül hagyva az ügyet a többi bizonyíték alapján ítéli meg. Ez a megoldás társadalmi szempontból nem kívánatos: az erőforrások pazarlásával jár, és végső soron a jogrendszer hatékonyságának csökkenéséhez vezethet. A másik lehetőség, hogy a bíróság maga rendel ki „független” szakértőt, és az ő véleménye alapján dönt. Hogyan válasszon a bíró, kit rendeljen ki „semleges” szakértőként? Először is felmerülhet, hogy a bíró rábízza a felekre, hogy egyezzenek meg a szakértő személyében. Bebizonyítjuk, hogy ez csak akkor működőképes, ha valamelyik fél kellően rosszul ítéli meg az ügy lényeges körülményeit. Másodszor, ha a rosszul informált bíró úgy véli, nem számíthat megegyezésre, olyan döntési szabályt kell meghatároznia, amely révén a jól informált felek felfedik információikat a szakértők típusára vonatkozóan. Az értekezés megmutatja, milyen módszerrel tud egy bíró megfelelő (pártatlan) szakértőt választani, ha úgy dönt, hogy kirendel egyet, és elemzi a kialakuló egyensúly tulajdonságait. Az általunk javasolt világos döntési szabály alkalmazásával a bíró egy megfelelő, semleges szakértőt tud választani az ügy előmozdítása érdekében.

Közgazdasági módszerek a jogalkalmazásban és a szabályozásban = Economic tests and expert evidence in antitrust enforcement